Jubileumi találkozó
Írta: hvalross - Dátum: Május 31 2010
Kedves klubtagok!
Úgy lászik, kedvelnek minket odafent, hogy ilyen szép időnk volt szombaton. Lehetett volna kicsivel több szelünk, de ne legyünk telhetetlenek...
Jóbarátokkal, fotóapparátokkal megrakodva érkeztünk a füredi Hajógyári kikötő elé, ahol a vártnál ugyan kisebb, de annál lelkesebb csapat gyülekezett. Volt, aki késett, de az adott szélviszonyoknál ez nem csoda. Mindig örültünk, ha feltűnt egy újabb B31-es. Mikor együtt volt a társaság, tettünk két tiszteletkört a kikötő előtt, megszólaltattuk a "kürtöket", majd vitorlát bontottunk és a BLYC felé vettük az irányt.
Voltak, akik út közben csatlakoztak hozzánk. Gyenge szélben csapattunk Lelle felé, ki a déli parton, ki középvízen próbált haladni. A képek tanúsága szerint ideális szélviszonyok voltak a fröccsözéshez, beszélgetéshez, sztorizáshoz. Du. 3-4 óra között értünk partot Lellén. Ugyan nem volt verseny, de meg kell említenem a Glória II. nevű B21-t,amúgy tiszteletbeli klubtagot, amely elsőként ért be, igaz, némi motoros segítséggel.
A vacsoráig mindenki megnézhette a kiállítást, remélem, hogy sikerült egy kis műszaki áttekintést, rálátást adni a hajó szerkezetéhez.
Köszönettel tartozunk Dőmel Vilmosnak, aki igazán élvezetesen mesélte el a hajótípus történetét. Eloszlatta a félreértéseket a svéd eredettel kapcsolatban, és megtudhattunk néhány műhelytitkot is. Pl. a népesedéspolitikai szempontok fontosságát a hajótervezés során és a kívánatos belső magasság meghatározásának módját.
Ahogy láttam, a pincepörkölt mindenkinek ízlett, fogyott a fröccs és a kitartó csapattagokkal éjjel 1 órakor bontottunk asztalt.
Sajnáljuk, hogy nem tudott eljönni mindenki, aki szeretett volna. Talán látjuk őket a július 24-i B31 Kupán vagy jövőre a füredi hajógyárban.
A találkozóról készült képeket a következő webhelyeken láthatjátok:
www.balatonhajok.hu
www.yachtshop.hu
www.sailing.hu
és a http://picasaweb.google.com/104894271854361302308/B31Talalkozo#

Ezúton köszönjük minden kedves barátunk segítségét:
Cziráki Mártának és Kovács Zsófinak a vendéglátást,
Tóth Csabának, Rick Csabának a motoros segítséget,
Kopasz Árpádnak, Lelkes Lászlónak, Belónak, Szutor Ferencnek és a Yachtshopnak a gyönyörű fotókat és a videókat.
Végül, de nem utolsósorban Dőmel Vilmosnak a szakszerű és (SZ)élvezetes beszámolót.
Jó szelet mindenkinek!
Hvalross